Mindig is érdekelt a kérdés, hogy bizonyos emberek, miért szeretnek szurkolni a kedvenc csapatuknak.
Azt értem, hogy pl. miért lehet szeretni a focit, akár játszani, vagy csak nézni. Azt is értem, ha pl. egy anyuka szurkol a gyerekének, teljesen egyértelmű az erős érzelmi bevonódás. Én azon szurkoló tömegek láttán néztem értetlen szemekkel, akik képesek identitást kovácsolni 2 színből és egy logóból. Most úgy érzem sikerült megfejtenem ennek a világméretű jelenségnek a lélektanát.

Felmerül néhány logikátlan dolog a szurkolás jelenségével kapcsolatban, mint pl. attól még, hogy a tv előtt ordítanak, semmilyen hatással nem lesznek a meccs kimenetelére, viszont, ha győz a csapat, akkor "nyertünk", ha veszít, akkor "a csapat vesztett". Az logikus, hogy mindenki szeretne a nyertesek közé tartozni, de ha valaki nem tartozik a játékosok közé, -akiken valójában eldől a meccs kimenetel- akkor sem győzni, sem veszíteni nem tud. Ha nincs kosaram, abból sem kivenni, sem beletenni nem tudok. Ez a legegyszerűbb logika. De akkor miért van az, hogy emberek milliói, akik egyébként képesek a logikus gondolkodásra, ennyire illogikusan viselkednek? Azért, mert a szurkolást nem a tudatos gondolkodás, hanem egy ősi ösztön vezérli.
Ha ezt megértjük, rögtön logikus értelmet kap a most még értelmetlennek tetsző jelenség.

Az alkatban rejlő ethosz

A vizsgálatot az ember fajspecifikáló elemzésével kell kezdeni.
Az ember társaslény, egyedül nagy valószínűséggel elpusztul. Az emberegyed sikeres fennmaradásának záloga, a csoport/csapat/törzs életképességétől függ. Az ember legerősebb ösztöne az életben maradás mellett a fajfenntartás/utódnemzés. A legtöbb tudattalan cselekedetünket e két ösztön vezérli. Nincs ez másképp a szurkolást előidéző tudattalan mechanizmusokkal sem.
Közkeletű tévedés, hogy a nő, párt magának azért az alfa hímek közül választ, hogy legyen biztos egzisztenciális háttere az utódnak: legyen elejtett vad és kellő védelem a külső elemek ellen.
Ez a modell feltételezi, hogy az ember a családjával külön élt a vadonban, ezért volt szüksége a nőnek párválasztásnál a lehető legerősebb férfira. Ez alapvetően nincs így, mivel az ember társaslény, ebből kifolyólag, erejét csak a legkisebb mértékben az egyéni potenciál, sokkal inkább a törzs közös ereje határozta meg. Épp úgy, mint bármilyen más modernkori csapatban. Pl. egy focicsapatban egy "alfa" játékos teljesen mást jelent, mint egy farkasfalkában. Totálisan eredménytelen lenne az a csapat, ahol az "alfa" játékos ledominálja a csapattársait és nem hagyná őket gólt lőni, érvényesülni. A csapat definitív modellje: az egyén sikere a csapat sikere, a csapat sikere az egyén sikere. Éppen ezért, az embercsoportokon/embercsapatokon belül a hierarchia természetes, szociális módon volt jelen, mivel totálisan egymásra voltak utalva.
Párt, lehetőség szerint, mindig egy idegen törzsből kellett választani.(Már a majmoknál is megfigyelhető módon, a vérfertőzés elkerülése végett). Ebben az esetben a nőnek az idegen törzsbéli férfit nem a személyes kompetenciái szerint kellett megítélnie, hanem az adott férfi törzsét kellett kellően potensnek látnia, hogy megtudja határozni a leendő utódok túlélési esélyeit. Ugyanis az utódok biztonságát a törzs fogja garantálni, nem kizárólagosan a választott pár. (A törzs férfitagjai, közösen ejtik el a zsákmányt, egyenlően osztják szét) Tehát ahhoz, hogy a férfi minél előnyösebb helyzetbe jusson a párválasztás során, elsősorban nem alfának, hanem a minél erősebb törzs büszke tagjának kellett lennie. A férfi, az önfenntartási és utódnemzési potensségét, elsősorban a saját törzse sikerességéből tudta meghatározni, függetlenül attól, hogy mint individuum mennyit tett az adott törzs sikeréhez.

Jelenlegi társadalmi berendezkedésünk olyan mértékben fragmentálódott, hogy a legnagyobb és egyben egyetlen egység a család. Ez a jogalkotásban is megjelenik, mint, hogy a házaspár vagyona valóban közös és osztatlan. Ezen modell elemi beágyazottságából eredeztethető a fentebb leírt téves elképzelés, miszerint az ősember is izoláltan élt a családjával a vadonban. Egy klubhoz való tartozásnak igénye, részben abból a törzsi jellegű, ösztönös közösséghez való tartozásnak az igényéből fakad, amit a jelenlegi társadalmi berendezkedésünk -a fragmentáltságából kifolyólag- nem képes kielégíteni.
Egy sport klub és egy törzs közt egyértelműek és tagadhatatlanok az azonosságok, a teljesség igénye nélkül: Saját mez, címer, dalok, himnuszok, a belső kör számára értelmezhető rituálék, hagyományok, hősi mítoszok, törzshely, az individuum leválasztása és egyé lényegítése a (hierarchia mentes) közösséggel, kiválasztottság tudat, áldozatkészség.

A XXI. század ősemberei

Antropológiai szempontból ott válik érdekessé a jelenség, hogy amíg a nők képesek voltak a párválasztás új érvényeihez adaptálódni, addig a férfiakban sokkal erősebben jelen van az a belső vezérlő, ami még az őstársadalmi berendezkedés alapján vonatkoztatja az utódnemzési stratégiákat. Nem véletlenül közkeletű az a képzettársítás sem, miszerint pl. a foci szurkolás az egy férfias dolog, és minél erősebben van jelen az adott egyén életében, annál inkább férfias / képzeli magát férfiasnak.
A nők jelentős része, talán ezért sem érti, hogy miért kell felnőtt embereknek az utcán, a törzsi maskarájukban, óbégatva hirdetniük, hogy győztek, milyen erős a csapatuk, ugyanis a nők számára ez az információ már nem hordoz relevanciát. A férfiak libidója megemelkedik egy győztes meccs után, viszont a nők számára nem fog kedvezőbb partnernek tűnni az adott férfi, mert győzött a csapata.

Az őstudás tevékennyé ébresztése 

Szánalmasnak tűnhet az ilyen mértékű ösztönvilágban való ragadás és kifejezetten butának tetszhet a nem mellesleg gyakorlati haszontalanságával. Ezeket a viselkedési mintákat, amiket a legfőbb ösztöneink irányítanak nem lehet felülírni. Nem véletlenül ösztöni s nem értelmi a vezérlés. El lehet nyomni, de az rövid idő múlva diszharmónia állapotát fogja eredményezni. A jelenlegi szociokulturális közegünk nem egyezik az ember 150.000 éven keresztül rendeltetett élethelyzetével, éppen ezért, az ösztönök védelmében szólva, talán érdemesebb lenne a jelenlegi status quo érdemességét megkérdőjelezni. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy menjünk vissza a technológiailag/szellemileg primitív korba, hanem, hogy a jelen fragmentált társadalom a belső ösztönvilágunkkal megy szembe, ami vagy diszharmóniát okoz, vagy teljesen értelmetlen, irreleváns pótcselekvésekbe hajszol bennünket.
Érdemes odafigyelni ezekre a belső vezérlőkre és a "szellem napvilágán átvilágítani", mert amíg nincs megértve, feltárva a mechanizmusa, addig csak sötét, barbár ostobaságot von maga után, és a fizetség annak megfelelően, mindig csak üveggolyó lesz.

Ide vágó videó:
Professional Sports "Bread & Circus" (Alan Watt)